vaspill 92

♥ Újabb zseniális Agatha Christie végéhez értem (Taken at the Flood) – őrület, hogy ennyi éve olvasom, és szinte soha nem tudom megmondani, hogy ki a gyilkos! 😉

♥ Két este is későn ért haza Férj, de szerencsére minkét este tudott segíteni anyukám – egyedül egyelőre még irtózatos erőfeszítések árán tudnám csak lefektetni a három gyereket…

Süni alakú diós, omlók kekszek – mindenkinek nagyon ízlettek.

Sütőtökös, banános, diós muffinok – ezek tényleg isteniek lettek!

♥ Két barátnőm látogatása, babázás és persze az elmaradhatatlan diskurálás. Tökmag pedig nagyon „megértő” volt, ugyanis 2 óra 45 percet aludt, így nyugodtan teázgattunk, sütizgettünk. 🙂

♥ Megérkezett az új, Interneten rendelt télikabátom, ami pont jó, szuperül néz ki, és jó meleg is! Már teszteltem egyik nap babasétáltatás alkalmával. 😀

Ez a hatgyerekes család, ahol öt fiú után érkezett a kislány! Durvaaa! 🙂

♥ Karácsonyi ajándékokon és dekoráción ötletelni, lehozni a padlásról az adventi naptárakat, hogy időben elkezdhessem megtölteni őket (a gyerekeknek és Férjnek).

Fokhagymás, chilis, gyömbéres garnéla, melyhez friss francia kenyér dukál – különleges csemege!

Karkötő, amit Nagymanó készített nekem. Karkötő készítési mánia tombol nálunk, és pedig olvadozom, hogy milyen lelkesen készíti a gyűrűt (még Tökmagnak is készített!) meg a karkötőt ezekből a picike gumigyűrűkből…

♥ Itt volt nálunk tesóm kisfia, így négy gyerekkel töltöttük a péntek estét. Muris volt! 😉

♥ Elnézni, ahogyan Kismanó is egyre többet játszik önállóan a legókkal, kisvonatokkal, közben pedig vagy a „Pál, Kata, Pétert” vagy a „Pásztorok, pásztorokat” énekli (többnyire csak az első sorokat, és azokat sem teljesen helyesen).

♥ Vasárnapi családi összejövetelre iszonyú cuki tütüs szerelésbe öltöztetni Tökmagot. Annyira jól áll neki a halvány rózsaszín!

♥ Elővenni a gyerekek karácsonyi és télapós könyveit, és együtt olvasgatni. Gyerekkorom óta kedvencem a „Kippkopp karácsonya”, szinte kívülről tudom a szövegét, és részletesen előttem vannak a rajzai még becsukott szemmel is. Nekik is nagyon tetszik, de érdekes, hogy nincs rájuk olyan hatással, mint anno rám (annál inkább a „Hóbortos karácsony” című, amiben Télapó Télanyó rózsaszín estélyi ruhájába és nyuszis mamuszába öltözik?!)

♥ Megtudni, hogy a csajok közül kit húztam karácsonyra, és meg is venni az első ajándékot! ♥

Ezt a számot meghallgatni vagy háromszor. Annyira jóóó!

♥ Minden nap gyönyörködni Tökmag széles mosolyában, „beszélgetésében”, puha kis kezecskéiben és lábacskáiban.

Férjet Tökmaggal ébreszteni – úgy tűnik, mindketten elégedettek voltak ezzel a módszerrel. 🙂

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

“VasárnaPillanatok #92: Édes hétköznapok” - 2 hozzászólás

  1. Szia Anni!

    Eszembe jutott az elsö pillanat amikor rá találtam az oldaladra és arra gondoltam megosztom Veled. 🙂
    Sok sok veszteség után amit átéltem rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok boldog. És már egyáltalán nem is tudok örülni semminek. Próbáltam valahonnan megértést vigaszt találni de senki nem méltatott válaszra.
    És akkor valamiért beírtam a google-ba azt hogy boldogság és az elsö sorban volt a Te blogod. Mert aki keres az itt talál…
    És amikor megnyitottam csupa csupa olyan írás volt ami válasz volt az én kérdéseimre. 🙂 És akkor ott és abban a pillanatban hihetetlen nyugalmat éreztem. Mert megtaláltam amit kerestem. 🙂 Olyan boldogságot éreztem és azóta is érzek. 🙂
    És nagyon sokat tanultam Töled és ez olyan jó. 🙂 🙂 🙂
    Nagyon köszönöm. 🙂

    Vajon más hogyan ismert meg Téged és mit érezhet az oldaladdal kapcsolatban?

    Egyszer jó lenne ezt mindenkivel megosztani.

    Te miért szereted Annit?

    Tündi

Hozzászólás a(z) Anni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .