vas pill 90

♥ „Igazoltan” keveset posztolni a héten – ugyanis jövő héten van anyukám 60. szülinapja, és arra készülök nagy izgalommal (és sok meglepivel). Részletekről majd jövő héten, mert Anya is előszeretettel olvassa a bejegyzéseimet! 😉

♥ Pompázatos őszi időben sétálni, és a természet csodálatos színeiben gyönyörködni (és teljesen elképedni, hogy 17 fok van novemberben…)

♥ Nagymanó ovis társának és anyukájának látogatása – a gyerekek szuperül érezték magukat, Tökmag pedig gyönyörű kis ruhácskát kapott. Jó volt!

♥ Örülni Nagymanó szép rajzának, ami engem ábrázol (ezek a nagy kezek talán azért ilyen nagyok, hogy minél jobban megölelhessem?!).

♥ Ízletes húslevest kanalazni ebédre (jó sok petrezselyemmel), melyet Férj anyukája főzött (mert a húsleves melegítve jó!).

♥ Gyerekkori nagy kedvencemre, a mini csokikra rávetni magam, amiket nem vittek el a halloween-esek (ugyanis idén senki nem jött hozzánk!). Azt sem tudom, melyik a kedvencem, így mindegyikből kell egy kicsit ennem (és ilyenkor totál Gombóc Artúrnak érzem magam!). 😉

♥ Gyönyörű árvácskáimat csodálni (még mindig).

♥ Szombat reggel mazsolás zabkekszet és wales-i sajtos muffint sütni.

♥ Több mint egy órát beszélgetni külföldön élő barátnőmmel FaceTime-on (hasonló, mint a Skype). Most először próbáltam ezt a szuper alkalmazást, és totál odavoltam érte – még egymás babáit is jól szemügyre tudtuk venni! Nagyon feltöltött ez a kis beszélgetés (pedig totál hulla voltam aznap)! 🙂

♥ Kicsit beszélgetni és babázni barátainkkal, akik meglátogattak minket 7 hónapos kislányukkal. A fiúk meg teljesen bezsongtak, hogy egyszerre két kis leánnyal játszhatnak!

♥ Elolvadni, mikor Nagymanó azt mondja: „Anya, én úgy szeretem Tökmagot, mint az emberek a sót!” ♥

♥ Örvendezni, hogy a Napi Boldogság lájkolóinak száma meghaladta az ötezret (azaz 5000-et!). 😀

♥ Régi Country Living és Country Homes magazinjaimat kiselejtezni (előtte viszont nagy kéjesen a számomra értékes oldalakat kitépni – a gyerekek elég ferde szemmel néztek rám, hiszen tudják, hogy tilos széttépni a könyveket és magazinokat 😉 ).

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

“VasárnaPillanatok #90: Helló, november!” - 2 hozzászólás

  1. Szia Anni!

    Az én hetemet az tette boldoggá amikor megint jót tehettem.
    Amikor nem voltam mérges mert valaki elém furakodott a pénztárban és ezek után úgy döntöttem, hogy magam elé engedek egy apukát is aki a kislányával állt sorba, mert tudom hogy a kis törpék nem bírják ezeket a bolti sorban állásokat.
    És aztán amikor rám mosolygott az eladó és olyan kedvesen segített.
    Amikor valaki idegen azt mondja neked: Köszönöm, további szép napot. 🙂
    Amikor befizettem a telefonszámlámat és örömet hálát éreztem.
    Amikor egyik este imádkoztam sírva és másnap kaptam egy „kísérteties sms-et a telefonomra.
    Egy jós nő üzenete volt. 🙂
    És nagyon sokat segített.
    Amikor vettem egy szerencse sütit, és az állt benne hogy már most örülhetek az elkövetkezendő pár órának ami nagyon vidám lesz. 🙂
    És pár másodperccel később megtudtam, hogy az egyik ismerősöm babát vár. 🙂 🙂
    És arra kértem mesélje el milyen érzés lehet amikor először látod úgy, hogy már baba formája van, és amikor először meghallod a szívhangját.
    Olyan volt mintha az én boldogságom lett volna. 🙂
    Olyan jó érzés volt hallgatni. Mint egy csoda.
    Aztán amikor megnyílsz az emberek felé, és tudsz már őszintén mosolyogni és válaszolni arra amit mondanak.
    Amikor a mosoly és a jókedv összehozza az ismeretlen embereket. 🙂 És azt érzed hogy körülötted csak szeretet van és béke.
    És minden rendben, mert mindennek úgy kell lennie ahogy van. 🙂
    És amikor a férjedre nézel, melegség tölt el és boldogság. 🙂
    És akkor jön yorkie puppis mert Ő is akar belőle.
    És ahogy a szemébe nézel azt érzed tudja mire gondolsz és hálás azért hogy szereted.
    Nagyon szép utazás az élet. 🙂
    Annyi szép dolog van és annyi csip-csup felesleges harag.
    Én szeretem az életem. Bármi rossz is történt benne szeretem. Azért mert mára sokkal jobb ember lettem. 🙂
    Figyelmes, türelmes, megértő, toleráns.
    És nincsenek hibáim csak döntéseim, aminek vállalom a következményét.
    Semmit nem csinálnék másképp. Mert akkor nem jutottam volna el oda ahol most vagyok. A béke és a szeretet harmóniájába. 🙂
    És akkor Téged sem találtalak volna meg.
    És megint elmondom: Hálás vagyok azért Anni amit teszel. 🙂
    Köszönöm az oldalad hogy létrehoztad. 🙂
    Csodálatos ember vagy. Igazi angyal. 🙂

    Nekem is vannak néha rossz napjaim, amikor zárkózott vagyok. És befordult.
    De miért zuhanunk a mélybe?
    -hogy megtanuljunk belőle kimászni. 🙂

    És miért esik az eső?
    -hogy amikor el áll örüljünk a szivárványnak és a napsütésnek. 🙂

    Mindig nem lehet jó…… 🙂

    De többet igen mint nem.

    Köszönöm, hogy vagy Anni.

    Tündi. 🙂

    • Szia Tündi! Figyelemreméltó az optimizmusod, örülök, hogy írtál! A kasszánál előre engedést én is gyakoroltam, és a mindennapos mosolygást már alapkelléknek tekintem. Ez a szerencsesüti történet pedig nagyon tetszik!! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .