dance-for-kindnessHallottál már a „Dance For Kindness” (Táncolj a kedvességért) mozgalomról? Ez az esemény november 9-én már harmadjára kerül megrendezésre a világ 32 országában.

Hogy ez pontosan mit is jelent? A kedvesség világnapján az utcán ugyanazon zenére, ugyanazon koreográfiával perdülnek majd táncra emberek ezrei – és hívják föl a figyelmet arra, hogy milyen fontos is egymáshoz kedvesnek lennünk.

Teszik ezt többek között az USA-ban, Kanadában, Kínában, Portugáliában, Lengyelországban, Angliában, Csehországban vagy például Kolumbiában.(Legnagyobb sajnálatomra hazánk még nem vesz részt rajta, remélem jövőre már nálunk is lehet csatlakozni a tánchoz!)

Hogy mi ennek a táncos flashmobnak az üzenete? A mozgalmat szervező Life Vest Inside nevű szervezet (már írtam róla ebben a bejegyzésemben) szerint a következő:

„Elhivatott emberek egy kis csoportja is képes megváltoztatni a világot. Annak ellenére, hogy a világ tele van gyűlölettel, háborúval, erőszakkal és reménytelenséggel, együtt képesek vagyunk arra, hogy a Földet kedvességgel, bizalommal, reménnyel és szeretettel töltsük meg.”

Tavaly több mint 25 ezer ember táncolt a világ 25 országában, hogy felhívja a figyelmet az összefogásra és a kedvesség erejére. Az alábbi kis videót ezekből a pillanatokból állították össze.

Szerintem nagyon inspiráló, én szívesen részt vennék rajta! Talán majd jövőre megszervezzük! 😉 Neked lenne kedved hozzá?

Fotó forrása: http://www.lifevestinside.com

“Táncolj a kedvességért!” - 7 hozzászólás

  1. Én is benne lennék! Mazsorettet tanítok, szerintem nagyon fontos közösségformáló és önbizalomnövelő ereje van a táncnak. Ezt minden héten látom a 8-10 éves lányaimon 🙂

    • De jó! Akkor akár segíthetnél a tánc betanulásában is! 😉 Ahhoz mindenképp profira lesz szükség, én biztosan nem lennék alkalmas rá (de azért én is szívesen megtanulom).

  2. Szervusztok!
    Én is szeretnék táncolni Veletek!
    Szóljatok légyszíves, ha már tanuljuk – hol és mikor.
    Üdv és szép napokat
    Imo

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .