vas pill 71

♥ A hét első öröme: hétfőn hajnalban végre megszületett barátnőm kislánya! Juhéjj! Micsoda baby boom! Most már lassan én következem… 😉

♥ Reggel összebújni először Nagymanóval, majd később Kismanóval az ágyban – elvárják, hogy pár percig még kényeztessem őket, mielőtt megkezdjük a reggelt. ♥ Ilyenkor meg kell hallgatni a nap első gondolatait, az éjszaka álmait. Szokatlan még anélkül lustálkodni, hogy azon idegeskednék, elkésünk az oviból.

♥ Férj szülinapját ünnepelni – nagyon örült a bekeretezett képeknek, amik a családi fotózásunkon készültek (a kollázsban szereplő is egy közülük – köszönet az AppleHeart Photography-nek!). Nagymanó is készült egy szép rajzzal, ami Apát ábrázolja teveháton. 🙂

♥ 4D ultrahangon csodálhattuk meg Tökmagot a gyerekekkel – most először jöttek velünk. Kezdetben nagyon érdekesnek tartották, de később már inkább türelmetlenkedtek. Annak ellenére jó volt látni a babucit, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy takarja magát. A kis kezeit, sőt még a lábát is maga elé pakolta, így alig volt egy-egy pillanat, amikor láthattuk az arcát. Nem baj, már nem kell sokáig várnunk, hogy élőben megpillanthassuk, és a kezünkbe vehessük! ♥

♥ Az az örömteli momentum, mikor a nap végén Férj megérkezett és „átvette” a két ördögfiókát, akikkel egész nap együtt voltam. Néha magam sem értem, hogy idegesíthetnek föl ennyire, és hogy fáraszthatnak le ilyen borzalmasan. Mikor Férj lelépett velük a pályaudvarra vonatokat nézni, akkor bevallom őszintén, hogy nagyon megkönnyebbültem (közvetlenül ezt megelőzően sikerült totál felhúznom magam Kismanón).

♥ Szilvásváradi kisvasutazás gyönyörű kirándulóidőben (a gyerekek nélkül – szuperül pihentünk, de végig azon gondolkodtunk, milyen lenne, ha itt lennének!). Ezt követően pisztráng- és szalonnasütés a Fátyol-vízesésnél, majd egy kiadós séta következett az erdőben, a Fátyol-patak mentén.

♥ Egész napos szombati ejtőzés (ugyancsak a gyerekek nélkül), amire – bár szégyellem – de az első oviszünetes hét után nagyon is szükségem volt. Csak napoztam, olvasgattam, fagyiztam vagy blogot írtam. Olyan hosszúnak tűnt a nap, és olyan furcsa volt, hogy nem kell folyamatosan rohannom és veszekednem valakivel…

♥ Rapid találkozás és búcsúzás külföldről hazalátogató barátnőmmel. Gyönyörű ajándékot kaptam: egy Palya Bea altatódalos könyvet hozzá való CD-vel. 🙂

♥ Újra látni és átölelni a gyerekeket, és meghallgatni, hogy mi történt velük, amíg a nagyszülőknél voltak. Megint azt érezni, hogy sokszor bármennyire is fárasztó, bármennyire is stresszes, de velük a legjobb! 😀 Úgyhogy választ is adtam a bejegyzés címében szereplő kérdésre… 😉

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .