vaspill 60

♥ Fantasztikusan illatozó frézia csokor – a színei is csodálatosak, ugye? Az illata meg…!

♥ Húsvéti készülődés – kiraktam a díszeket a lakásban, nagyon hangulatos lett a nappali, az előszoba és a konyha is. A gyerekek imádják a húsvéti díszeket…

♥ Virágpiacról beszerzett krémszínű és rózsaszín tulipánok.

♥ Végre valahára rendet tettem az utolsó utálatos kacatos fiókomban is. Naponta többször is kinyitom ezt a fiókot, és mindig meglepődöm, hogy milyen rendezett!

♥ Egyre jobban érezni, ahogyan Tökmag mozgolódik – végre!!! ♥

♥ Látogatás a Skanzenben: ugyan nem volt konfliktusoktól mentes a kirándulás, de még soha nem láttam újszülött báránykát! A gyerekek pedig nagy örömmel etették a birkákat friss szénával.

♥ Virágvasárnapi barkadíszítés – az egyik kreációban Kismanó is segített.

♥ Látni a gyerekek örömét, ahogyan a búcsúban örvendeznek a legolcsóbb kis játékoknak és persze a dodzsemnek.

♥ Első igazi könyvtárazás Nagymanóval, aki teljesen odavolt a sok könyvért. Kölcsönöztünk is, az aktuális kedvenc most Rumcájsz. 😉

♥ A veteményesben elképesztő növekedésbe és terjeszkedésbe kezdett a menta, így jó párszor készítettünk limonádét a Nagymanó által szedett termésből.

♥ Nyíló orgonák illata és látványa mindenütt. Földre szállt mennyország!

♥ Manna boldogságfokozó fürdőgolyó (a boldogságot még fokozta, hogy nem egyedül volt szerencsém a fürdőhöz 😀 )

♥ Megleptem magam egy gofri- és szendvicssütővel – sokáig hezitáltam, hogy kell-e még két konyhai kütyü, de megenyhültem, mikor láttam, hogy létezik a kettőt ötvöző változat – ráadásul akciós volt! Több sem kellett, és este már gofrival kényeztettem a családot (és legfőképp magamat, ajjaj!).

Húsvéti ajtódísz, mellyel már hagyományosan Férj anyukája ajándékozott meg minket. Milyen szép!

Orientális saláta sült marha csíkokkal – tudni kell, hogy ez a második próbálkozásom a marhahússal kapcsolatban (ahhoz képest nem lett olyan rossz, de a hús még fejlődőképes). Viszont a saláta és a dresszing…! Na, az valami mennyei volt!

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .