vaspill59

♥ Az áprilist extrán boldogan kezdtem: a záró genetikai ultrahangon megint látni a kis Tökmagot, aki már 250 gramm! 🙂 Mindig olyan nagy izgalommal megyek ezekre a vizsgálatokra, alig bírom ki a várakozást két alkalom között. Egyrészt, mert izgulok, hogy minden rendben legyen (szerencsére minden tökéletesen rendben volt!), másrészt pedig imádok „kukkolni”. Tökmag most egy teljesen összehajtott helyzetben volt, a lábfeje egészen az arcához volt tolva. ♥

♥ Igaz, hogy egész héten itthon volt velem Nagymanó, mert megbetegedett, de minden nap kiélveztem, hogy kettesben tölthetem vele a napjaimat. Kevesebb időm jutott a blogra, de például abban megegyeztünk, hogy hagyja, hogy egy kicsit tornázzak vagy jógázzak (addig igaz, hogy a telefonommal játszott 😉 ). Mivel nem nagy beteg, jutott idő közös kertészkedésre, rajzolgatásra, rendcsinálásra, takarításra is.

♥ Színházi élmény Férjjel – nagyon rég nem voltunk színházban, így üdítő élmény volt a „Függöny fel!” melynek folyamán halálra röhögtük magunkat. Szuperek voltak a színészek, de persze bőven jutott az estére helyzetkomikumból is. Kiváló előadás volt!

Francia főzőcske anyukámmal – születésnapi ajándék kuponomat váltottam be a Chefparade főzőiskola „Francia bisztró” kurzusán. Maradandó élmény volt! Nagyon tetszett Pierre, a tanfolyam vezetőjének előadásmódja, és persze isteni finomságokat készítettünk (lásd a sült almaszeletekkel rétegzett sült libamájat, tokaji öntettel és salátával tálalva). Szuper este volt!

♥ Beszélgetős-vacsizós este a csajokkal és párjaikkal: csak beszéltünk, és beszéltük és beszéltünk… Ritkán van lehetőségünk arra, hogy mindannyian együtt legyünk, most kihasználtuk ezt a már régóta tervezett alkalmat. Csoda, hogy mindenki el tudta intézni a gyerekek felvigyázását. Nagyon élvezetes volt!

A paradicsompalántáim gyönyörűen cseperednek – már alig várom, hogy kiültessem őket a veteményesbe.

♥ Tavaszi kert – nem tudok betelni vele!!! Minden nap újabb tulipán bontja ki szirmait, minden nappal egyre zöldebb lesz a fű, a bokrok és a fák.

Kertből szedett jácint csokor – pár évvel ezelőtt azt sem gondoltam volna, hogy saját virágot szedek a vázába. Micsoda öröm!

♥ Tesómékkal beszélgetni, a főzőtanfolyamon megtanult eredeti francia ratatouille-t elkészíteni – legnagyobb megelégedésükre! (Férj kevésbé volt elégedett, így este még egy tatárral vigasztalta magát 😉 )

Neked mi tette boldoggá a hetedet?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .