aromalámpaCsak hivatkozni tudok a hétfői bejegyzésemre, amiben arról áradozok, hogy mennyire fontos a jó illatú otthon. 🙂

Pontosan ezért gyűjtöttem ma össze, hogy milyen természetes, környezetbarát (és emberbarát!) módjai vannak az illatosításnak.

Sajnos nincs túl jó véleményem a különféle mesterséges légfrissítőkről. Soha nem is vettem őket, és mai napig nem értem, hogy mi a jó bennük? (Azon kívül, hogy nyilvános helyeken legtöbbször persze nincs más alternatíva…)

Több helyen olvastam már, hogy nincsenek jótékony hatással az egészségre, emellett szerintem borzasztóan tömények és minden más jó illatot is elnyomnak.

Legyen az alap kiindulási pontunk, hogy a lakásban célszerű gyakran (minimum naponta kétszer) alaposan átszellőztetni, lehetőleg olyan ablakokon, melyek nem közvetlenül néznek a forgalmas utcára (vagy ezeket az ablakokat használjuk hajnalban illetve késő este, mikor kisebb a forgalom).

A másik alapszabályom, hogy a lakás teljesen dohányfüst mentes övezet legyen (ennek okairól azért nem írok, mert szerintem teljesen triviális a füst egészségre és szaglásra gyakorolt káros hatása, továbbá az is, hogy milyen kiábrándító tud lenni egy füsttől bűzlő szoba). Bocsánat, de ezzel kapcsolatban abszolút szélsőséges nézeteket vallok, így itt számomra nincs kompromisszum. 😀

Tehát biztosított az alap „friss” levegő a lakásban. Hogyan is illatosítsunk természetesen?

1. Illóolajokkal

Az egyik legegyszerűbb és legköltséghatékonyabb módja az illatosításnak.

Szerezz be egy aromalámpát, amivel mécses segítségével illóolajat párologtathatsz. Vegyél jó minőségű, 100%-os tisztaságú növényi illóolajokat. Ezek lehetnek a széles körben terjesztett, olcsóbb, de mégis megbízható márkák, mint pl. az Aromax vagy a Naturland. Ugyanakkor, ha gyógyászati célra szeretnéd alkalmazni az olajokat, akkor figyelj, hogy a lehető legjobb minőséget válaszd, mint pl. a Panarom vagy Primavera (ezeket biztonsággal lehet bőrön is alkalmazni).

Célszerű olyan aromalámpát venni, aminek aránylag nagy a folyadéktároló része, mert egyébként túl gyorsan párolog el belőle a víz. Töltsd meg vízzel, csepegtess bele pár csepp illóolajat, és már be is lengi otthonodat a varázslatos illat! Kísérletezd ki saját magadnak, hogy a szoba méretétől függően kb. hány cseppet érzel „kényelmesnek” a különféle olajokból.

Egyébként aromalámpa hiányában egy forró vízzel teli edénybe is cseppenthetjük az illóolajat, ami ugyanolyan jól működik, és ráadásul párásít is – csak miután kihűl a víz, csökken a hatásfoka.

Amikor a gyerekek meg vannak fázva, és dugul az orruk meg köhögnek, elalvás után egy nagy adag forró vízzel teli fazekat teszek biztos helyre (!), amiben frissen főzött kamillatea, levendulaolaj és teafaolaj van. Úgy vettem észre, hogy hatékony ez a fajta illatos párologtatás.

Az aromaterápia témája egyébként sokkal bővebb, mint hogy ebben a bejegyzésben tárgyalhatnám, ezért ha érdekel a dolog, akkor vegyél aromaterápiás kézikönyvet, kutass információkért a neten, vagy fordulj szakképzett aromaterapeutához (gyógyászati célra való felhasználás esetén ez a legcélszerűbb).

jácint csokor2. Virágokkal

Semmi nem helyettesítheti egy friss virágcsokor illatát (és persze látványát!). Vagy télen egy pár fenyőgallyét, esetleg narancshéjét, fahéjrúdét.

Nem kell a friss virághoz feltétlenül hetente virágboltba járnunk (persze nem vagyok virágbolt ellenes, csak a rendszeres vásárlás valóban csőd közeli állapotba juttathat…). Keress a piacon vagy aluljárókban virágot árusító néniket, bácsikat – ők örömmel adják a virágot, és persze szükségük is van a pénzre.

Vagy ültess a kertedbe, balkonládádba, erkélyedre virágokat bőven, és szedj belőlük, hogy legyen a szobában is.

Válassz illatos cserepes virágokat. Ilyenkor tavasszal megőrülök a jácint illatáért – olcsó, hosszan tart és gyönyörű. A gardénia illata is elképesztő tud lenni. De még egy egyszerű cserép fűszernövény is isteni illatot áraszt a konyhában: nagyon szeretem a mentát, a bazsalikomot, a rozmaringot. Néha mikor arra járok, összedörzsölök az ujjaim között egy mentalevélkét, és beszívom az illatát. 🙂

A virágvásárlásban – ugyanúgy, mint a gyümölcsök esetében – is a szezonalitás a lényeg. Tavasszal talán a legnagyobb az illatválaszték. Vehetsz egy csokor gyöngyvirágot, orgonát, illatos nárciszt… Ezek fenséges illatához egyetlen légfrissítő sem fogható!

Ne feledkezzünk el az örök kedvencről, a levenduláról sem – nyártól szinte tavaszig illatosíthatsz fellógatott levendulacsokrokkal, szárított levendulával töltött zsákocskákkal. (A zsákocskák illatát szoktam élénkíteni plusz levendula olajjal, ha már kicsit csökkent az illatintenzitásuk.)

3. Természetbarát/bio illatosítókkal

Ha rákeresel a neten, már itthon is tudsz rendelni belőlük (vagy nézd meg bio boltokban, nagykerben). Ha nincs időd vagy türelmed a saját készítésű illatosítókhoz, akkor érdemes áldoznod rá. Ilyenek például az Aromax és a Greenman Öko ProKlean légfrissítő sprayk, illetve a Sodasan Senses illatosító pálcák.

illatosító pálca

4. Saját készítésű illatosító pálcákkal

Az illatosító pálcák horrorisztikus árban kaphatóak, és sajnos szinte mindegyik mesterséges illatanyagokat tartalmaz. 🙁 Viszont jó hír, hogy könnyen elkészítheted az otthoni változatát!

Hozzávalók:

  • magas, vékony üveg, de szinte bármilyen szép, keskeny nyakú üveg megfelel (pl. ilyen)
  • illóolajok (pl. levendula, eukaliptusz, citrom vagy rozmaring)
  • bambusz, rattan vagy közönséges hurkapálcák
  • vodka vagy gyógyszertári alkohol
  • víz

Töltsd meg az üveget vízzel, adj hozzá pár evőkanál vodkát vagy alkoholt, és csepegtess bele illóolajat. Kb. 12 csepp olajat adj egy üveg vízhez (később ezt az arányt módosíthatod kedved szerint). Keverd össze az elegyed. Tégy bele 5-6 db pálcát, hagyd, hogy az egyik oldalát átjárja az oldat. Ezután fordítsd meg a pálcákat, és hetente ismételd ez meg. Vigyázz, hogy az illatosítód nyílt láng közelébe ne kerüljön, mert az alkoholtartalom miatt fokozottan gyúlékony.

A természetes illatosítási módszerek második részével pénteken jelentkezem. 🙂

Fotók forrásai: oilreeddiffuser, beaumondemama, debenhamsflowers

“Illatosíts természetesen! – 1. rész” - 7 hozzászólás

    • Illat szempontjából nekem is a jácint a kedvencem, de a nárcisz vidámságát, játékosságát is imádom. A tulipán meg egy külön kategória – annyira szép tud lenni vázában!!

    • Szia Ági! Köszönöm a kérdésed. Igazából 1-3 dl-es üveg az, ami megfelel ennek a célnak, töltsd kb. az üveg háromnegyedéig, így menjen bele az illóolaj. Meglátod majd, hogy elég erős-e az illata, ha túl erős, akkor kevesebbet, ha nem elég, akkor legközelebb többet cseppents bele az illóolajokból.

Hozzászólás a(z) Anni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .