smelling_flowers_2-t2Azt mindenki tudja, hogy az illatoknak milyen hatalmas szerepe van az emlékek visszaidézésében.

Például ha megérzel egy bizonyos, sokat érzett parfümöt, rögtön megszállnak az élmények.

Emberek, helyek, érzelmek. A parfüm, amit gimiben használtam, amit szingliként mindig buli előtt fújtam magamra, vagy amit az esküvőmön hordtam… A kölni, amit Férj első randijainkon használt, vagy azok a parfümök, amik egy-egy barátnőhöz, a nagymamámhoz, az anyukámhoz kötődnek…

Ezeket mind-mind kapásból tudnám most fölidézni, és abban a percben, hogy megszimatolom őket, szinte visszaszállok a múltba – vagy ahhoz a bizonyos személyhez!

A parfüm egy jó ideig a munkám volt, mivel luxuskozmetikai cikkekkel foglalkozó cégnél dolgoztam. Ott aztán mindent megtanultam a különféle illatjegyekről, komponensekről, és arról, hogy mi az ami tartós, és mi az ami gyorsan elillan. Nagyon élveztem a munkának ezt a kreatív, „érzéki” oldalát. Vicces, de egy-egy parfüm emiatt számomra a munkát is felidézi.

scent of springSzóval a parfümök kiemelt szerepet töltenek be a szívemben, de más illatok is hihetetlen asszociációkat hordoznak magukban. Egy szippantás, és máris ott termek a múltban. 🙂

Az orgonáról az az érzés jut eszembe, mikor gyerekként majd később tiniként orgonát loptunk (ajjaj!) Anyák napjára a mosolygósan enyhe napsütéses időben.

A halászlé fűszeres aromája pedig egyértelműen nagypapámat idézi, aki maga fogja ki az alapanyagot, és készíti el ezt az ízes nedűt. Nem is eszem máskor halászlevet, csak amikor ő készíti!

Persze a testápolási termékek illata is élményeket juttat eszembe. A kókuszos naptejről azonnal a jókedvű nyaralások, míg az intenzív aromájú rozmaringos testolajról a várandósság ugrik be.

A sort még nagyon hosszan folytathatnám, talán mert mint időközben rájöttem – illatfanatikus vagyok. 😉 Egyszerűen imádok szimatolni, és illatokra emlékezni.

Irtóra tud például bosszantani, mikor valakin megérzem egy parfüm ismerős illatát, és nem jut eszembe a márkanév. Mint amikor meglátok egy ismerőst, és nem ugrik be a neve…

Nem kezdek hosszas fejtegetésbe az emlékek és a szaglás biológiai hátterével kapcsolatban, úgyhogy legyen annyi elég, hogy az orrban található szaglósejtek által képzett ingerület a szaglógumóba továbbítja az információt, ahol a feldolgozás megkezdődik. Ezután a szagjelek az agy közepe felé eső szaglóterületbe és az amigdalában levő oldalsó szaglóterületbe jutnak. Ezeken a helyeken folyik a szaglással kapcsolatos agytevékenység legnagyobb része.

Az amigdala felelős az érzelmi tanulásért (események érzelmekkel való társítása). Az agy szaglóterülete egyértelmű összefüggésben áll a memóriával. (Éppen ezért az Alzheimer-kórban szenvedők egyik első tünete a szaglás elveszítése.)

child-smelling-flowerTehát tudományos bizonyíték támasztja alá azt a jelenséget, hogy egy illat-emlék milyen élénk érzelmeket kelt bennünk.

A szaglásban egyébként az a nagyon érdekes, hogy tanult folyamatról van szó – azaz nem ösztönösen érezzük a büdöset büdösnek és a kellemes illatot kellemesnek, hanem születésünktől fogva lessük el a szüleinktől és a minket körülvevőktől az egyes szagokra adott válaszreakciót.

Az illatok nemcsak emlékeket, hanem érzelmeket, és ezáltal akár fizikai reakciót is kiválthatnak belőlünk. Ezen a tapasztalaton alapszik a manapság nagyon divatos és méltán közkedvelt aromaterápia.

Sokan kételkednek a gyakorlati hasznában, ugyanakkor számos országban már kiegészítő terápiaként alkalmazzák a hagyományos orvoslás mellett.

Én a magam részéről abszolút hiszek az illatok érzelmeinkre és hangulatunkra, így közérzetünkre is kifejtett hatásában. Éppen ezért van itthon egy jó kis aromaterápiás kisokosom, ami részletesen leírja, hogy mely illat mely szervünkre hat, és milyen érzéseket kelt bennünk. 🙂

Ha azonban abból indulunk ki, hogy egy-egy illatot „megjegyezve” jó érzés, sőt, boldogság szállhat meg bennünket, akkor hajlamos vagyok azon is eltűnődni, hogy vajon mindez „fordítva” is igaz? Azaz taníthatom az agyam arra, hogy egy bizonyos szagot megérezve egy bizonyos válaszreakciót kapjak?

levendulás szappanA philadelphiai Monell Chemical Senses Centerben dolgozó Dr. Pamela Dalton szerint igen. Szerinte könnyedén használhatjuk a „társítás” módszerét a hétköznapokban.

Azaz egy bizonyos érzelmi állapotot összeköthetünk egy illattal, majd később az illat megszagolásával könnyedén visszaidézhetjük azt a bizonyos érzést.

Például Dr. Dalton minden este egy saját maga által kevert illóolaj mixet csepegtet a párnájára elalvás előtt. Majd amikor elutazik valahová, magával viszi egy kis üvegcsében ezt az illatkeveréket, és a szállodában is a párnájára cseppenti. Ezzel lefekvés előtt rögtön az elalvás megnyugtató érzése tölti el, és saját bevallása szerint sokkal jobban alszik idegen helyen is.

Egyébként utazásokra én is mindig magammal viszem elsőrangú minőségű levendulaolajam egy szuper kis golyós üvegbe zárva, és ha egy kis nyugalomra vagy elalvás megkönnyítésére van szükségem, teszek belőle a csuklómra, esetleg a halántékomra.

Egy időben a gyerekeknél is alkalmaztam ezt a „varázsolajat”, és már alig várták, hogy lefekvés előtt bekenjem vele a csuklójukat, mert ettől az olajtól „álmodtak szépeket”. 😉

Csak csendben és halkan jegyezném meg, hogy mint minden gyógymód esetén, itt is felmerült már bennem a placebo hatás kérdésköre. Vajon azért találom a levendula olajat megnyugtatónak, mert valóban nyugtatja az idegeimet, vagy mert tudom, hogy ezt állítják róla? A citrom illata pedig valóban élénkít, vagy csak gondolom, hogy élénkítenie kell??

A lényeg, hogy már Te is látod, milyen összetett szerepe van az illatoknak egy boldog otthonban. Úgyhogy érdemes kísérletezned egy kicsit, érezd az illatokat „tudatosan”, illetve tegyél érte, hogy csupa pozitív hatást előidéző illat vegyen körbe.

Néhány példa lehet erre:

woman-smelling-coffee-vertReggel mikor felébredsz, és a gyerekek bemásznak melléd az ágyba, biztosan Téged is jó érzés tölt el a finom reggeli „pizsamás illatuktól”. Ami olyan meleg, puha, kisbababa/kisgyerek illat. Ugye milyen jó pár percig csak beszippantani, és élvezni a közelségüket?

Felkelés után érdemes jól átszellőztetni a hálószobát, hiszen éjjel biztosan elfogyott a friss levegő (ha csukott ablaknál aludtál). Ilyenkor kapsz egy jó adag friss oxigént, és persze a szén-dioxid „fáradt” szaga is távozik a szobából.

Kávé, kávé, kávé! Ha megkérdezel egy kávé őrültet, hogy mi az, amit a legjobban szeret ebben a forró italban, akkor biztosan benne van az első három helyezett válaszban a kávé aromája! Szinte már azelőtt felélénkít, hogy meginnád – mikor beszívod a frissen főzött kávé illatát.

(Kapszulás kávéfőző gépem van, így én minden reggel a hangulatomnak és a kialvatlansági szintemnek megfelelő kapszulát választok. Az orrom már teljesen „ráállt” a különféle aromák felismerésére, és komolyan mondom, hogy a jó minőségű főzött kávé illata legalább annyira fontos tényező, mint az íze!)

Hétvégi reggeli – csak én tudok teljesen bepörögni a piruló bacon illatától, vagy van más is rajtam kívül? Időnként megkívánom, és ilyenkor szalonnás tükörtojás készül reggelire. Ami viszont érdekes, hogy miután a reggelit elfogyasztottuk, nagyon háklis vagyok az „ételszag” kiszellőztetésére.

Apropó ételszag. Egy csomó olajban sülő finomságról (pl. bundás kenyér, rántott csirke és zöldségek, stb.) inkább lemondok, mert annyira taszít az olaj szaga. Bármennyire is igyekszem, de sütés után képtelen vagyok a lakásból teljesen kiszellőztetni, benne van a ruhámban, a hajamban, szerintem még a függönyökben is… Úgyhogy számomra nem mindegy, hogy egy sülő-fővő ételnek milyen az illata – és mennyi idő alatt szellőzik ki. Idegesít, mikor előfordul, hogy még másnap reggel felkelve is érzem az előző napi hagymaszagot.

smelllingorangecropped-c29df4c799bf1d5a6046015bec3689d2bde03e22-s6-c30Innen jut eszembe: hagymaszag a kezeken. Na, ettől is meg tudok őrülni – akár még két napig is érzem a hagyma szagát az ujjbegyeimen egy alapos pucolás és feldarabolást követően.

Olvastam, hogy ha főzés után a konyhában egy kis tálkába ecetet töltesz, akkor az közömbösíti a rossz szagokat. Kipróbálom, kíváncsi vagyok! Téged is ennyire idegesítenek a zavaró ételszagok?

A frissen sült kenyérnek, sütinek, keksznek sincs párja. Vagy a sütőben sült almának… Vagy az illatos gyümölcsteának… Vannak ételek és italok, amiket már csak az illatuk miatt is érdemes elkészíteni. Nincs annál jobb, mint egy ínycsiklandó sütemény illatával várni a vendégeket. Mennyei!

A légfrissítés pedig egy külön tudomány, egyszerűen ma már nem tudok írni róla, de ami késik, nem múlik… Ugyanis azt még elmondanám elöljáróban, hogy nincs túl jó véleményem a mesterséges légfrissítőkről. Amikor csak lehet, próbálom őket a természetes alternatívákkal helyettesíteni.

Ha pedig még mindig nem volt elég mára az illatokból, akkor látogass el a kedvenc illataim tárába, vagyis a kedvenc illataimat összegyűjtő Pinterest albumomba. Kíváncsi vagyok, Neked melyek a kedvenceid? Biztosan sok olyan van a kis „repertoáromban”, amit Te is szeretsz!

Felhasznált források: Gretchen Rubin, Happier at Home, Psychology Today, Psychology Today

Fotók forrásai sorrendben: wallpaperswide, secretsof7scribes, kimconstable, sheknows, npr.org

“Boldog otthon #9: Légy illatbarát!” - 2 hozzászólás

  1. Megnéztem az illatos albumodat, kár, hogy szagolni nem lehet 🙂 Egy csomó olyan van, ami nekem is nagy kedvenc.
    A barátommal mindketten nagyon szeretjük a grépfrútillatot, nálunk az a kedvenc.
    A hagymaillat engem nem zavar (lehet azért, mert kis koromban anyukámnak sokszor volt hagyma illatú a keze), viszont az olajszag igen, ezért én nagyon kevésszer készítek rántott ételt, és durva szellőztetés, szagelszívás közben/utána.
    Várom a légfrissítős behjegyzést, kíváncsi vagyok az ötletekre. 🙂

    • A pink grapefruit-ot én is imádom!!! (Mellesleg meg a kedvenc francia szavam is ez a gyümölcs. Nem is tudom miért, de olyan szépen hangzik, hogy pamplemousse!) Úgyhogy gyorsan pótolom is az albumomban…

Hozzászólás a(z) Anni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .