Annak ellenére, hogy az ember megpróbál figyelmesnek lenni a párjával, illetve értékelni a jó tulajdonságait, vannak olyan pillanatok az életben, mikor egyszerűen nem tud az ember szabadulni a kritikus énjétől.
Ez a bizonyos „kritikus én” nagyon ideges tud lenni, mikor a párja nem figyel arra, amit az ember mond, nem végez el egy feladatot, amit az ember már régóta kér, vagy fél órát késik a megbeszélt találkozóról.
Ez a „kritikus én” majd’ felrobban, mikor megint ott találja a kihúzott fiókokat vagy kinyitott szekrényajtókat, amikor ezerszer elmondta, hogy be kellene csukni.
A listát akár még órákon keresztül folytathatnám, hiszen mindenki tudna párjával kapcsolatban olyan kisebb-nagyobb általunk szépséghibának vagy jellembeli hiányosságnak titulált tulajdonságokat említeni (persze ne feledjük, minden relatív!), amitől legszívesebben a plafonon lenne, mint anno Esztergályos Cecília a Família Kft-ben, és azt kiabálná, hogy: „Eddig vagyok, eddig, eddig, EDDIG!”. 🙂
Gretchen Rubin viszont nagyon egyszerű és hatásos módját találta ki annak, hogyan küzdjünk ez ellen a „kritikus én” ellen.
Mert ugye azt tudjuk, hogy az esetek többségében nem az a megoldás, hogy azt várjuk el, a másik megváltozzon. Nagy valószínűség szerint nem fog. Valljuk be, mindenkinek vannak hibái, Neked is, nekem is. Azt szép és jó, ha a saját akaratodból Te folyamatosan jobbá szeretnél válni, de azt nem várhatod el a másiktól, hogy automatikusan ő is megváltozzon.
Szóval ezekben a „válságos” pillanatokban, amikor legszívesebben egy kanál vízben fojtanánk meg a párunkat (mert pl. megint haj vagy fogkrém maradt utána reggel a mosdókagylóban, vagy nem hajtotta vissza a WC deszkát, vagy esetleg nem vitte ki a szemetet, annak ellenére, hogy már kétszer megkértük…) érdemes lenne, ha megnéznénk, ilyenkor mi zajlik le a gondolatainkban.
Amikor állást foglalunk egy bizonyos tulajdonság vagy cselekedet mellett, akkor automatikusan egyéb jeleit vagy bizonyítékait keressük annak, hogy igazunk van.
Például tegyük fel, hogy párunknak kétszer mondjuk el, hogy mi a hétvégi program, de pár nap múlva mikor véletlenségből szóba kerül az a bizonyos program, úgy néz ránk, mint borjú az új kapura.
Ilyenkor a szokásos reakció: „Már megint nem figyelt rám, amikor hozzá beszéltem! Nem is fontos neki, hogy mit mondok, ha még csak emlékfoszlányai sincsenek a beszélgetésről! Soha nem figyel, mikor hozzá beszélek. Hihetetlen, hogy mennyire figyelmetlen.”
Ezek után még felhozunk magunkban több olyan alkalmat, amikor ez előfordult. Nem csoda, hogy a gondolatmenet végeztével tökéletesen biztosak vagyunk a dolgunkban, és eldöntöttük, hogy párunk figyelmetlen, nem is fontos számára a közös életünk, sem a mi dolgaink (csak a sajátjai!).
Ha viszont ebben az esetben épp az ellenkezőjével érvelünk, akkor láthatjuk, hogy egészen más is lehet a dolgok állása (megint csak felhívnám a figyelmet arra az örök igazságra, hogy minden relatív!!).
Ha tehát ilyenkor a „kritikus énnek” arra a gondolatra, hogy „Férj figyelmetlen.” azt a választ adjuk, hogy „Férj nem is figyelmetlen.” és azonnal ellenpéldák után kutatunk a memóriánkban, biztosan alá tudjuk támasztani épp az ellenkezőjét is.
Ilyen példa lehet: „Férj igazán figyelmes, mert a múltkor látta, milyen fáradt vagyok, és felajánlotta, hogy megmasszírozza a lábam. Ezen kívül fejben tartja a jeles ünnepeket. Férj gyakran felajánlja, hogy játszik a gyerekekkel, amíg én a blogot írom. Férj rögtön megkérdezi, hogy mi a bajom, ha látja, hogy kicsit rosszkedvűbb vagyok az átlagnál.”
Ez a kritizálás helyett bevezetett pozitív hozzáállás segíthet nemcsak Neked, hanem – általad – a körülötted élőknek is abban, hogy a dolgokat jobb színben lássák.
Persze nem arról beszélek, hogy söpörjünk minden problémát a szőnyeg alá, de valljuk be, vannak azok a „problémák”, amik igazából nem is azok, csak mi tesszük őket azzá!
Talán ez a magyarázat arra, hogy a boldog emberek boldogabb légkörben is élnek – hiszen másokra is hatnak pozitív kisugárzásukkal (ahelyett, hogy zsörtölődnének és puffognának).
Egyébként én már évekkel ezelőtt (pontosan tíz éve) elhatároztam, hogy nem leszek „házisárkány”. 🙂
Valamivel épp aktuális randipartneremet szekáltam, mikor ő viccesen megjegyezte, hogy „Na, mi van, Te egy ilyen kis házisárkány vagy?!”. Én ezt akkor olyan szinten a szívemre vettem, (pedig még csak nagyon bántónak sem mondható) hogy akkor és ott elhatároztam, hogy soha nem süllyedek le arra a szintre, hogy a párom egy kellemetlenkedő, piszkálódó feleséget/nőt lásson bennem.
(Azt egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy szerintem az illető srác csak humorizálni akart, de mint tudjuk, a legrosszabbul pont azok a dolgok esnek, melyben tudjuk, hogy lehet némi igazság…)
Úgyhogy rugalmasság és az alkalmazkodás (egy bizonyos pontig) mindig is egy tudatos döntés volt a részemről, mert egyszerűen rádöbbentem arra, hogy én szörnyet halnék, ha a párom valakinek „házisárkányként” írna le… 😉
Ez az ellenkezőleg érvelős módszer arra is kiváló, hogy az ember harcoljon a tudat alatti „túlértékelés” ellen. Ilyenkor teljesen szubjektív módon a saját erényeinket és teljesítményünket a másik eredményei fölé helyezzük.
„Bezzeg én sokkal többet dolgozom, sokkal többet teszek a kapcsolatért, sokkal fáradtabb vagyok, mikor hazajövök, stb.”
Egy amerikai kutatás szerint miután megkérdezték a házastársakat, hogy szerintünk a házimunka hány százalékát végzik, az együttes eredmény több mint 120 százalékot adott ki. Tehát valamelyik vagy mindkét fél túlbecsülte a hozzáadott értékét!
Így mostantól, ha úgy érzem, hogy „Férjet semmi más nem érdekli, csak a modell vasútjai.” akkor érdemes azzal érvelnem, hogy „Férjet nem csak a modell vasútjai érdeklik.” És tényleg nem! 🙂
Mi a véleményed, hasznos lehet a fönt említett kis „gyakorlat” Neked is a mindennapok során?
Bejegyzéshez felhasznált irodalom: Gretchen Rubin – Happier At Home
Fotók forrásai sorrendben: bashny.net, boldsky.com, mnn.com, pinterest
“Boldog otthon #6: Érvelj épp ellenkezőleg!” - 5 hozzászólás
Hozzászólás a(z) Alexandi bejegyzéshez Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Köszi a bejegyzést! Mindenképp hasznos a módszer, én fogom alkalmazni, mert a „kritikus én” visszaszorításával nyugodtabb az otthon 😉
És még eszembe jutott, hogy ezt a módszert mindenkivel kapcsolatban lehet alkalmazni, akivel együtt élünk. Pl. szülők, nagyszülők, testvérek, lakótársak…
Nahát, ez milyen jó ötlet! Kipróbálom. Nálunk is előfordul, hogy elmondom a férjemnek, mielőtt elmegyek, mit hova tettem a hűtőbe, kamrába az ebédhez. Erre kb. 5 perc múlva megkérdezi: Akkor mit egyek ebédre?
Nekem nagyon tettszik ez a módszer,és most ha jobban belegondolok volt már hogy alkalmaztam.Vagy inkább akkor hasznosítottam ezt a módszert ha mondjuk az egyik szerettemnek akartam segíteni az ő párkapcsolati problémájában,és próbáltam arra irányítani a figyelmét,hogy nézze a másik szemszögéből is a dolgokat 🙂
Erre az én életemben is akadt példa bőven. Tényleg minden csak nézőpont kérdése! 😉