légy nagyvonalúHétfői és keddi bejegyzésem arról szólt, milyen praktikákkal lehetünk önmagunkkal nagyvonalúbbak. Hiszen sokszor saját magunkhoz is ugyanolyan szigorúak tudunk lenni (vagy még jobban?), mint egy harmadik személyhez.

Most viszont azon szeretnék elgondolkodni, hogyan legyek másokkal nagyvonalúbb a mindennapi életem során.

Igen, erre is figyelmeztetni kell magunkat néhanapján, még akkor is, ha azt hisszük, mi mindig nagylelkűek, segítőkészek és kedvesek vagyunk mindenkivel. Jelentkezzen, aki úgy gondolja, ezen a téren már nincs mit fejlődnie! 😉 (Egyébként nekem biztosan van még mit, akkor nem is írnék róla, ha ebből a bejegyzésből én magam nem tudnék profitálni…)

Egyik oldalról kapcsolódik ez a téma Légy elnéző című bejegyzésemhez, ugyanakkor túl is mutat rajta.

Ha valaki nagyvonalú, akkor nem köt bele házastársa, kollégája vagy barátja minden apró-cseprő hibájába. Helyette inkább elfogadja, hogy senki sem tökéletes, vesz egy nagy levegőt, és derűsen továbblép. Igen, ilyen is lehetséges! Mikor legközelebb már majdnem kiakadnál azon, hogy párod „már megint” elfelejtett valamit megtenni, amire megkérted, gondolj arra, hogy nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha lehordod a sárga földig. Nem a folyamatos kritizálás a jó út, hanem mások elfogadása (hmmm, ezt még határozottan gyakorolni kell!).

bocsáss megHa családtagod vagy ismerősöd hibázik, ahhoz is nagyvonalúság kell, hogy meg tudj neki bocsátani. Persze nem halálos bűnökről beszélek, hanem olyan piszlicsáré hétköznapi ügyekről, melyeket sokszor hetekig-hónapokig fájó tüskeként hordozunk magunkban, ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra erőt vennénk magunkon, és kitépnénk azt a tüskét. Nem lennénk boldogabbak? Könyörgöm, ne rágódj a múlt sérelmein, hanem emelkedj felül rajtuk, a boldogságod érdekében! (Saját tapasztalatból beszélek.) A sértettség, a fájdalom, a harag csak emészti és emészti belülről az embert, folyamatosan „ott” van, nem tudsz szabadulni tőle. Ha viszont tudatosan úgy döntesz, hogy nagyvonalúan megbocsátasz és továbblépsz, akkor csak nyerhetsz!

Sok olyan kis hétköznapi helyzet van az életben, mikor nagyvonalú lehetsz másokkal. Például a pénztárnál állsz, tele a bevásárlókocsid, mögötted a sorban egy kismama áll, síró gyerekkel/kisbabával. Persze, mondhatnád, hogy várja ki ő is a sorát; mondhatnád, hogy Téged sem engedett soha senki előre. Ettől viszont nem leszel boldogabb. Ha viszont felajánlod neki, hogy magad elé engeded, akkor biztosan nagyon hálás lesz, Téged pedig elönt az öröm. Mert segíteni jó, másokat boldoggá tenni jó!

Add át az ülőhelyed az arra rászorulóknak a tömegközlekedési eszközökön (tudom, hogy fáradt vagy, de valószínűleg az a nénike a nagy szatyorral biztosan még fáradtabb, még akkor is, ha esetleg őt magát nem találod túl szimpatikusnak).

Engedd be az eléd besorolásra váró kocsit, hiszen azon az egy percen már nem fog semmi sem múlni!

Ha elégedett vagy a fodrász, a pincér, a szerelő munkájával, akkor – ha módodban áll –, borravaló formájában ezt mutasd is ki! A nagyvonalúság természetesen pénz formájában is gyakorolható, és nem kell hozzá milliomosnak lenni. Persze sokan úgy gondolják, elvekről van szó: nem adnak, mert maga a szolgáltatás is drága nekik. Viszont ha belegondolunk abba, hogy fordított esetben nekünk milyen jól esne a borravaló, akkor már mindjárt más a helyzet! Van ismerősöm, aki csak miután egy ideig pincérként dolgozott, utána kezdett busás borravalót adni az arra érdemes felszolgálóknak. Mert a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, mikor kiteszi a lelkét, és semmi eredménye.

SONY DSCLégy nagyvonalú másokkal! Légy Te a változás, amit látni szeretnél! Biztosan hallottad már a mondást, „What goes around, comes around”. Jótett helyébe jót várj! Hiszek benne, hogy cselekedeteinknek megvan az életben (és azon is túl) a következménye. De még ha ezt a gondolatomat félre is teszem, akkor is érdemes egy kis napi boldogságért jót tenni másokkal! 🙂

Mit gondolsz, milyen más módja van még annak, hogy nagyvonalúak legyünk?

Fotók forrása sorrendben: altitudesummit.com, pelfusion.com, weheartit.com  

“Hogyan legyél nagyvonalú másokkal?” - 2 hozzászólás

  1. A múlt sérelmein való rágódás helyett mondogassuk azt:
    „A múlt por!”
    (Ezt egy hozzám közel álló valaki tanácsolta, és nekem nagyon bejött!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .