Vasárnapillanatok 15

  • No.1. boldog pillanat a héten: A gyerekek ¾ 6-kor keltek, de odabújtak hozzánk az ágyba, és végre volt pár perc nyugi, anélkül, hogy civakodtak volna. Ezután Nagymanó lement egyedül, Kismanó még simogatta kicsit a kezem. Mikor leértünk fél 7-kor, Nagymanó azzal fogadott boldogan, hogy rajzolt nekem egy képet, és kikészítette nekem a tejet a „mélyhűtőből” (gondolom a hűtőre gondolt, mert a tejet nem szeretem kockaként fogyasztani ;-)). Na, ezután három méterrel lebegtem a föld fölött! 🙂
  • Játszóterezés a Hajógyári sziget óriás csúszdáin: a gyerekek teljesen magukon kívül voltak, hogy ott csúszdázunk, ahol Anna, Peti és Gergő! (Megjegyzés nem gyerekesek részére: népszerű mesekönyv gyerek szereplői.)
  • Fantasztikusan ízletes koktélparadicsomok – egyelőre a zöldségestől, de nemsokára már itthonról! 😉
  • Muskátlik ültetése a virágládákba – a rózsaszín megannyi árnyalataiban… (Turbó szokás szerint lelkesen segített.)
  • Kibújt a kapor, a zsázsa, a koriander, a második adag retek, őrült módjára fut föl az uborka, nő a paradicsom.
  • Kismanó már úgy alszik, hogy kivettük a kiságynak három rácsát, így középen egyedül be tud mászni, és ki is tud jönni. Nagyon élvezi! Most először jött át egyedül hozzánk reggel!
  • Vadiúj Robert Redford film (A hallgatás szabálya) kikölcsönzése a T-Home-on. Elégedetten terültem el a kanapén, és néztem meg ugyanazt a filmet, mint amit most adnak a mozikban! 😉 Ez itt nem a reklám helye, de tetszett. Redford még mindig a szívem csücske 😉
  • Pozitív vélemények a Napi Boldogsággal kapcsolatban – mindig olyan jókedvre derítenek!
  • Nyílik a kertben az illatos rózsa, a pink pázsitszegfű, és tartja magát még egy-két bazsarózsa is. Ki az, aki nem szereti a májust?!
  • 100. blogbejegyzésem, juhéjj! 🙂
  • Keresztelő, utána családi összejövetel: beszélgetés a rokonokkal, és természetesen a cuki kisbaba megcsodálása
  • Szülinapi zsúr Nagymanóval és Kismanóval, közben traccsparti a barátnőkkel. Egy program, amit ugyanúgy élvez Anya és a gyerekek is!

Neked mi tette boldoggá a heted?

 

“VasárnaPillanatok #15” - 2 hozzászólás

  1. Drága Anni!

    Gyönyörű a blogod! Kedvenceink a „vasárnapillanatok”. Mi is nagyon élvezzük a Ti pillanataitokat is.
    puszi
    Tamás, Kriszti

    • Nagyon örülök, hogy olvassátok, és persze, hogy tetszik!! 🙂 Néha azért írjatok majd Ti is egy-két szép pillanatról! Puszi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .