Veled is előfordult már, hogy a mindennapok sürgető feladatai és fásult rutinjai közepette teljesen megfeledkeztél arról, hogy időt szánj arra, hogy a perc boldoggá tegyen?
Én hajlamos vagyok arra, hogy minden idegszálammal arra koncentráljak, hogy a napunk tökéletesen rendben haladjon a maga útján, de közben a pillanat észrevétlenül kisiklik a kezeim közül.
Reggel időben el kell indulni, és ehhez persze időben el kell készülni. Bár tudom, hogy ez sokaknak még gyerek nélkül is művészet, de akinek egy vagy két kisgyereke van, az tudja igazán, hogy ez néha igazi rémálom.
Az öltözés (öltöztetés), a pelenkázás, a fogmosás, a készülődés, a rigolyák, az ellenvetések, a kifogások, az időhúzások, a könyörgések, a hisztik… Ilyenkor még jobban bekeményítesz, összeszorítod a fogad, és még erőteljesebben próbálod véghezvinni a „lehetetlent”: sírás és nyűgösködés nélkül megúszni a reggelt (amit persze úgyis tudsz, hogy nem megvalósítható, de azért reménykedni még lehet! ;-)).
Ha viszont az örökös zsörtölődés, morgolódás vagy kiabálás helyett az ember a megoldandó feladatokba egy kis mókát, viccelődést csempészne, akkor azok sokkal élvezetesebbé válnának. Persze ez egy kicsit több időt igényelne, de biztosan nem csikorgatnám a fogam, forgatnám a szemem, és fújtatnék, mint egy igásló. 🙂 A perc pedig örömtelibbé, emlékezetesebbé válna.
Gretchen Rubin szerint, ha tudatosan időt szakítunk a bolondozásra, akkor nemcsak mi válunk boldogabbá, hanem másokat is megfertőzünk a jókedvünkkel. Milyen igaz!
Mi lenne, ha kezdetnek egyszerűen csak hagynánk, hogy gyerekeink jókedve, játékossága ránk ragadjon?
Nagymanó kora (lassan 4 éves) a legmulatságosabb kor (vagy legalábbis nekem ez a benyomásom), hiszen látszik, ahogyan kezd kifejlődni a humorérzéke, és a maga kis „egyszerű” módján viccelődik.
Valamelyik nap már mindenképp indulnunk kellett haza a játszótérről, mert erősen sütött a nap, éhesek voltunk, és Kismanó nyűgösködött. Erre ahelyett, hogy Nagymanó szépen felvette volna a bukósisakját (ő futóbiciklivel jött a játszótérre), fordítva tette a fejére, majd komoly képpel megkérdezte: „Anya, így jó?”. Aztán mikor bosszúsan azt válaszoltam, hogy nem, akkor kilencven fokkal megfordította, és megint feltette a kérdést. Aztán megint. És megint. Egyik pillanatról a másikra kirobbant belőlem a nevetés, mert olyan volt a fordított sisakjával és a grimaszaival, mint egy édes kis majom, akit nem lehet komolyan venni. 🙂 Erre diadalittasan nevetett ő is, majd egy perccel később szépen felvette a sisakot, és elindultunk. Annyira boldog voltam, hogy nem kezdtem türelmetlenkedni, hanem esélyt adtam a pillanatnak! Végre nem éreztem magam besavanyodott, ünneprontó anyukának, aki folyamatosan csak parancsolgat a gyerekeinek (haha, azért ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim!).
Mi lenne, ha második lépésként mi magunk kezdeményeznénk a bolondozást?
Az én gyerekeim eszelős jókedvre tudnak derülni, ha valami hülyeséget csinálok, ami nem felnőttes, ami értelmetlen marháskodás. Ami felnőtt szemmel totál felesleges időpocsékolás, de nekik mégis a legnagyobb ajándék.
Pukkadoznak a nevetéstől, ha fura arcokat vágok, ha úgy teszek, mintha elcsúsznék, és jól elesnék, ha őrült táncolásba kezdek, ha valami butaságot mondok, ha elváltoztatom a hangom… Én pedig hiába voltam előzőleg fáradt, fásult, ideges vagy feszült, egy kicsit úgy érzem, hogy az ő vidámságuk engem is felvillanyoz.
A hétköznapi rohanásban, a ránk váró megoldandó problémák súlya alatt ez egyáltalán nem egyszerű feladat! Viszont nem is lehetetlen, úgyhogy ezen a héten megfogadom Gretchen tanácsát, és nem teszek mást, csak bolondozok!
Ui.: Azért a nagy bolondozás közepette úgy tervezem, hogy írni is fogok a blogra. 😉
Uui.: Te is tarts velem!
Képek forrásai sorrendben: http://www.babyzone.com, http://www.briannawagenberger.com, http://www.tippingback.com
“Boldogságterv #14: Bolondozz!” - 2 hozzászólás
Hozzászólás a(z) Anya1 bejegyzéshez Válasz megszakítása
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Mindennek tökéletesnek, és időre kell működnie érzés, engem is gyakran kivezet(ett) a bolondozásból.
Több gyermek lélektannal foglalkozó szakember állítja: mókázással jobban rá lehet bírni a gyerekekeket nem szeretem dolgokra, mint bármilyen más módszerrrel. Mellesleg, közben mi is ellezulhatunk!
Eddig ez a terv nem sikerült 100%-osan, vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, hogy még bőven van mit javítani… Tegnap kb. 10x „vesztem össze” a gyerekekkel különféle okokból kifolyólag (lelocsolták egymást és a fűnyírót a kertben, bántották egymást, kiborították az almadarabokat a nappaliban a földre, tönkretették egy drága játékukat, nem akartak lefeküdni menni, ki akartak ugrani az autó elé az úton…), és bármennyire is próbálkoztam, az esetek többségében a boldondozás nem lehetett eszköz. Azért próbáltam egy kis bohóckodást is beiktatni a nagy veszekedések közepette…!