talpára eső macskaA kudarctól való félelem nagyon sok embert gúzsba köt, és meggátolja, hogy elérkezzen a boldogsághoz. Pedig el kell fogadnunk, hogy siker és boldogság nem létezik kudarc nélkül! Rengeteg olyan dolog van, amit el sem kezdünk, mert attól rettegünk, hogy kudarcot vallunk. Pedig félelmünk sokszor alaptalan, hiszen mi a garancia rá, hogy tervünk eleve kudarcra van ítélve?

A blog elkezdése előtt én is sokáig hezitáltam, kérdések tömkelege kavargott a fejemben. „Mi lesz, ha…?” kezdetű mondatok százai uralták minden nap a gondolataimat, de egy idő után erőt vettem magamon, felülkerekedtem félelmeimen, és belevágtam. És ha egyszer belekezdesz, akkor már sokkal könnyebb lesz, mikor már a célhoz vezető lépésekre koncentrálsz, akkor nem lesz időd a kudarcon töprengeni! Ha mégis…akkor jusson eszedbe az alábbi gondolat!

„Csalódás, ha valami nem sikerül, de az a teljes kudarc, ha meg sem próbálod.”

(Beverly Sills)

Ez az idézet nagyjából definiálja, hogy mi is az igazi kudarc. 🙂 Persze ez így nagyon könnyedén hangzik, de mikor az embernek van vesztenivalója, akkor tízszer is meggondolja, belevágjon-e egy olyan projektbe, ami a bukás veszélyével fenyeget.

Na, de milyen gondolatok segíthetnek a kudarctól való félelem leküzdésében?

„Hibázni mulatságos.” (Gretchen Rubin)

Gretchen Rubin nagyon egyszerű taktikát talált ki arra, hogy legyőzze a kudarctól való félelmét. Elhatározta, hogy mulatni fog a kudarcain. Ha valami nem sikerül, akkor próbálja viccesen felfogni a dolgokat. Ezt még egy mantrával is megerősítette, amit kritikus helyzetben „elővehetett”, és magában ismételgethetett, mely így hangzott: „Hibázni mulatságos.” Szerintem érdemes alkalmazni Gretchen ötletét, melynek a lényege, hogy próbáljuk meg nem véresen komolyan felfogni azt, ha hibázunk, ha visszautasítanak, ha nem felelünk meg, vagy ha vesztesen kerülünk ki egy adott helyzetből.

„A kudarc az egyetlen lehetőség arra, hogy még okosabban kezdjük újra.”

(Henry Ford)

Ha! Milyen igaz! Egy másik tanács arra az esetre, ha a kudarctól rettegnél. Tudatosítsd magadban, hogy a kudarc hasznodra válik, hiszen tanulsz a saját hibáidból. A folyamatos fejlődés része. Ha soha nem hibáznánk, miből tanulnánk? Talán a nagy koponyák soha nem hibáztak? (Sőt, hányszor fordult elő a világtörténelem során, hogy hibákból születtek földrajzi vagy kémiai felfedezések…)

Íme egy másik csodálatos idézet Sri Chinmoy boldogságfilozófustól, aki az egyik kedvencem. 🙂

„A kudarcot mindig tekintsd tapasztalatnak. Ne tekintsd végterméknek, vagy egy tapasztalat csúcspontjának, hanem inkább a tapasztalat folyamatának.”

(Sri Chinmoy)

Tehát a kudarc az élet természetes velejárója. Persze, tegyél meg mindent annak érdekében, hogy elkerüld, de hidd el, időről időre úgyis szembesülnöd kell vele. A lényeg, hogy ne ez a félelem határozza meg a cselekedeteidet, és ne törje le lelkesedésedet!

banán táblaÉn is félek tőle például, hogy a blogom sok negatív kritikát kap a jövőben, de megpróbálok majd arra koncentrálni, hogy a kritikát a saját hasznomra fordítsam, hiszen tanulhatok belőle. Úgyhogy egyelőre próbálom nem stresszelni rajta magam. 😉

„Olyan, hogy siker és kudarc, egyszerűen nem létezik. Ami valós, az az életed, a tapasztalataid és a kihívásaid – és hogyan birkózol meg ezekkel.” (Damon Hill)

Még egy nagyon fontos gondolat: a kudarc megítélés kérdése is. Amit egy ember kudarcnak tart, elképzelhető, hogy a másik nem. Minden azon múlik, Te hogyan éled meg az élményeidet, az életedet. Annyira nagy csak egy kudarc, amilyen nagynak Te érzed!!

És Te hogyan küzdöd le a kudarctól való félelmet?

Fotók forrásai sorrendben: http://www.moisesoscar.tumblr.com, http://www.onepicten.com

Kiemelt idézet: http://www.laurafortefitness.com

 

 

 

“Boldogságterv #8: Mulass a kudarcokon!” - 2 hozzászólás

  1. Szia Annika!

    Nagyon jók a fotók, amik a témához klapcsolódnak: a macska, aki mindig a talpára esik, és a banánhéj, amin könnyen el lehet csúszni. Vicces, és jó asszociáció is!

    Puszi: A.

Hozzászólás a(z) Anni bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .